Az előzmény ismert, Jónás erősen vonakodik prófétálni, majd mikor mégis megteszi meghallgatták a szavait és megtértek, megjavultak. Ez azonban nagyon rosszul esett Jónásnak, és megharagudott. „Azért akartam először Tarsísba menekülni, mert tudtam, hogy te kegyelmes és irgalmas Isten vagy, türelmed hosszú, szereteted nagy, és visszavonhatod még a veszedelmet.” Ezt követi a bokor felnövesztése majd elszárítása, ami olyasmi mint kikapcsolni a légkondit a kényelmesen berendezett lelátóján.
Pár dolog felmerül a történetben. Némi egoizmus, amikor Jónás felhánytorgatja Isten türelmét és irgalmát másokkal szemben, de nem nagyon merül fel, hogy ő ugyanennek a haszonélvezője. Hiszen mégiscsak lehetne hasonlóan ítélet alatt, mivel hasonlóan engedetlen. Fura azért, amikor elfogadjuk a jót de zavar ha mások is részesülnek belőle.
Illetve kellemes lehet ítéletet mondani, mennydörögni, ijesztgetni – olyan mintha hatalmunk lenne és a többiek felett állnánk. Ha tényleg megijednek és megjavulnak ez által oda a hatalmuk, erkölcsi fölényünk, mindjárt más helyzetbe kerülünk. És kitetszik, hogy nem az ő rosszaságuk zavart, hanem a saját vélt jóságunkat élveztük.
Ami konkrétan a szövegünkben megjelenik az Isten szánalma. Nem a saját javát, kényelmét sajnálja, mint Jónás, hanem látja az értékeket. Hiszen valamilyen érték elvesztését sajnálunk általában, ami értéktelen az más hozzáállást kap. És nem az anyagi vagy szellemi értékről van itt szó, hanem a befektetett munkáról.
Isten elmagyarázza neki, hogy a szeretet lényege az, hogy valamiért "munkálkodunk", valamit "fölnövesztünk", mert szeretet és munka elválaszthatatlanok egymástól. Szeretjük azt, amiért megdolgoztunk, és azért dolgozunk, amit szeretünk.*
Jónásnak nincs tevőleges szerepe a bokorban, csak évezte, használati értéke volt. Isten munkája volt ez, ő rendelte el. Bármit is jelentsen ez. És mivel „benne élünk mozgunk és vagyunk” nem csak a bokor, hanem a százezres nagyváros is az ő munkája, az ő teremtése, ő maga. Összehasonlítva a kettőt az egyik jelentéktelennek tűnik a másikhoz képest, a nagyváros, s rengeteg ember egy növényhez. Bár Isten nem feltétlenül mennyiségi alapon dönt, de azért itt felhívja erre a figyelmet, mégiscsak tényező. Ő pontosan látja mindkettőt.
Jónás története azt is kifejezi, hogy a szeretet elválaszthatatlan a felelősségérzettől. Jónás nem érzi magát felelősnek embertársaiért.*
Ahogy Jónás a közeli bokrot részesíti előnyben, nem a távolabbi embereket. Akikre egyébként is haragszik, meg Istenre is. És ez elég emberi, mennyivel fontosabbnak tartunk minket érintő történéseket, mint akár nagyobb horderejű, de valamivel távolabbi eseményeket. A közelieket mentjük meg, segítjük ha van erre lehetőség, a távoliak kevéssé érdekelnek.
Jónás számára nem lettek közeliek a niniveiek, nem kívánta a javukat, nem felelősségérzetből prédikált. Nem a megmentő, segítő szeretet volt benne, úgy tűnik inkább a celebség, sztárság, elismertség szeretete. Illetve a hatalomtól való félelem, ha nem teszi a dolgát ismét a halban köthet ki. Úgyhogy ez a lecke elsajátíttatott.
Isten itt nem oktatja Jónást, hanem megmutatja magát, saját hozzáállását, értékrendjét. Hátha átmegy, leesik a tantusz. De addig is ellátta feladatát, prédikált. Akár színből, akár szívből (Fil 1,18) – de hatékony volt.
* Erich Fromm: Az önmagáért való ember
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése