Ez bonyolult mondat. Kijelentő mondatrészekkel, vagyis tényeket állapít meg.
Az állítmány az, hogy áldott, végülis ez a kijelentés alapja. Az alany pedig Isten, de nem általában, hanem Jézus Krisztus Isten és Atyja. Egy személy istene, vagyis személyes isten. Nem általában a vallás istene, a kereszténység istene, a zsidók- vagy magyarok istene. Az az Isten, aki annyira személyes, amennyire a Fia személyes számunkra.
Aztán értelmezzük ezt az alanyt, mégpedig a tettével. Azt tette ugyanis, hogy újjá szült minket. Ami azért egy furcsa kép, a szülés az egyfajta teremtés, nincs kiinduló objektum, hanem a semmiből lesz valami. Az újjá szülés meg kicsit javítgatás, reparálás, barkácsolás hangulatú, mikor egy használt dolgot felújítunk. De nem erről van szó, ez szülés, egy teremtő aktus, nagyságrendben csak a születéshez fogható. Nem ráncfelvarrás, plasztika, szerviz.
Van egy megokolás is, nagy irgalmából tette ezt. Kicsit úri passzió, kicsit sajnálat, kicsit együttérzés meg mindenképpen megmentési szándék. A saját irgalmából teszi ezt tehát, az indok benne van, nem bennünk. A szükségünk valós, de mégsem ez mozdít. Az irgalom indít tettre. Ennyi, nem is kell tovább magyarázni.
És mire megy ki a játék? A reménységre. Mégpedig élőre. Nem ábrándozásról, fantáziálásról van tehát szó, nem is elvárásokról, hogy minek hogy kéne vagy illene lennie. A remény egy erős fogalom a Bibliában, csak a hittel és a szeretettel mérhető össze. Mintha elvárás is lenne a keresztyénekkel szemben ez a reménység, nem illik reménytelennek lenni. De térjünk csak vissza fejtegetésünk elejére: ez kijelentés. És múlt idejű, befejezett. Ez már így van. Újjá vagyunk szülve élő reménységre.
Még az eszköz is meg van nevezve, ami által ez történt. Ami egy esemény volt, Jézus feltámadása. Egy tény. Meg egy csoda is egyben. Van is ilyen mondás, hogy csak a csodában reménykedhetünk, ami ezek szerint úgy helyes, hogy a csoda által. Így már van esély, lehetőség, vagyis remény. Úgy befejezett, lezárult, hogy mégis nyitott. Merthogy élő.
És bonyolódunk tovább. Mert ez a reménység az örökségünk. Normálisan egy örökséghez valaki halála árán jutunk, mienk lesz ami neki már nem kell. Kevésbé végleges esetben csak a már nem használt régi cuccát, pl. kinőtt ruháját vagy megunt telefonját kapjuk meg. Fura ez az örök megjelölés az örökségnél, hiszen nem örökre a mienk, csak a mi halálunkig, utána tovább adjuk. Bár az azt jelenti, hogy e világunkban nekünk örökre.
És a végső csavar a mondatban, hogy ez a mennyben van fenntartva nekünk. Az egész egy komoly távlatot kap, átlépjük a végső határt is. Eddig is határterületekkel foglalkoztunk, születés, élet, halál, de azért ezek ehhez a világhoz tartoznak. Itt már kilépünk a megszokott kereteinkből, az ismert világból, olyan jelzők jelennek meg mint az el nem múlás, szeplőtlenség, hervadhatatlanság. Ez az örökség tényleg örök. Bármit jelentsen is ez, bármi legyen ezen jelzők értelme abban a másik világban. Valamiért lényegesek ezek a jelzők, talán itt és most fontosabbak nekünk, mint majd ott lesznek. Hogy tudjuk, hogy lehet ilyen. Sőt már van is. Mert ez már befejezett. Miközben folyamatos.
Érdemes még egyszer elolvasni kiinduló szövegünket, biztosan találunk még benne fontosat vagy érdekeset. Hisz a megértésünk is ilyen, befejezett és folyamatos...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése