Ez klasszikus paradoxon: azokért éri meg meghalni - ha megéri egyáltalán -, akik legalább értékelik. De ha értékelik, akkor már jók, nem kell őket megváltani. Vagy valami ilyen logikai probléma van az egésszel.
Node a klasszikus kérdés lehet a miért? Miért tesz ilyet valaki, miért akar megváltani másokat, miért akarja feláldozni magát - vagy ha nem is akarja, de miért hajlandó? A miértek olykor nagyon jó kérdések, máskor kifejezetten haszontalanok és félre visznek. Főleg, hogy a miért nagyon sokértelmű kérdőszó.
Azért tegyük fel mégis kérdésünket, vajon mi indíthat valakit egy ilyen tettre? Vállalni más büntetését ártatlanul, amit a másik általában észre sem vesz vagy nem foglalkozik vele - szélsőséges esetben viszont meghatározza az életét? Egyfajta befektetés lenne, mint a magvetés, amiről Jézus példázata is szól? Vagy szeretetből fakad, ami szintén elég univerzálisan érthető és magyarázható fogalom? Szereti valaki ennyire a szeretetre éppen nem méltóakat? Miért is szeretné? Avagy tiszteli a másikat? Meglát benne valami olyat, amit az sem lát magában, és amiért érdemes?
Számos irányból közelítve láthatjuk, hogy értelmetlen az egész. Normális ember ilyet nem csinál. Ha mégis, nem a másikért. Magéért teszi. A saját szeretetéért, amellyel szeret. Amellyel a szülő nem a gyermeke hisztijét látja. Vagy a párja morcosságát. Barátja önzését. Vezetői alkalmatlanságát. Hosszan sorolható hogyan lehet kiábrándulni a többiekből.
A szeretet nagyvonalúan túllép ezen, de nem a nemtörődömséggel, hanem a mentő szándékkal. Nem elnézi a rossz dolgokat, világosan látja azokat, és mégis, vagy pont azért, megteszi amit csak ő tehet meg. A miértre a válasz olyasmi lehet, hogy azért, mert Ő Az Aki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése