Az ókor bölcsei is kutatták a természetet, az emberi életet, mert szerették volna megérteni létük célját és a teremtettség működését. A Biblia bölcsességirodalma jó példája ennek a kutatásnak. Az emberi civilizáció fejlődésével a kutatási lehetőségek egyre bővültek, és lehetőséget adtak annak kiterjesztésére. Ma már elolvashatjuk e fejlődéstörténetet, igen jó irodalma van. Az is feltűnő, hogy a bizonyos időszakokban határtalannak tűnő ismeretek egyszer csak felébresztették az emberi lelkiismeretet is, felelősséget kezdtek érezni a teremtettségért, amelyet nem ”őrzött és művelt” az ezzel megbízott ember, hanem kizsákmányolt.
Ennek egyik megrázó dokumentuma volt a Római Klub jelentése 1972-ben, amely felhívta a figyelmet a fogyasztás és egyáltalán a növekedés határaira (magyarul 1973). Azóta szól a vészcsengő, hogy felelősséggel tartozunk a Földért, dédunokáink otthonáért, és saját életünk folytatásáért, amely a következő generációk jó, vagy rossz mintája lehet. Ennek jelei: 1992-ben 15000 tudós tiltakozott a világ kizsákmányolása miatt. 1999-ben Budapesten rendezték a Tudomány Világkonferenciáját, amely az első ilyen találkozó volt. Önkritikusan próbáltak viszonyulni saját munkájukhoz. „A tudomány és ideológia kapcsolatának különböző megközelítését egy közös cél fűzi össze, valamennyi feltételezi, hogy a tudomány saját intellektuális tekintéllyel bír… Ugyanakkor egyik megközelítés sem teszi fel azt a kérdést, hogyan tesz szert a tudomány erre az intellektuális tekintélyre” (Thomas F. Gieryn). „Ideje lenne megértenünk, hogy kik vagyunk” – panaszolta fel Csíkszentmihályi Mihály amerikai–magyar tudós.
E rövid bevezetés talán elég ahhoz, hogy a Prédikátor igéjét a maga jelentőségének megfelelően értékeljük. Isten alkotásainak vizsgálata gyönyörűséget ad, segíti az életet, de nem biztos, hogy a JÓ megismerését hozza gyümölcsként (Rm 1, 18-25). Nem véletlenül mondja Krisztus Urunk: „Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted a gyermekeknek. Igen, Atyám, mert, így láttad jónak” (Mt 11,25-26). Ezután hívja magához a fáradt, terhelt embereket (bennünket!).
Pál apostol pedig így ír: „Mivel tehát a világ a saját bölcsessége útján nem ismerte meg Istent… tetszett Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által üdvözítse a hívőket… Mert az Isten „bolondsága” bölcsebb az emberek bölcsességénél, és az Isten „erőtlensége” erősebb az emberek erejénél” (1Kor 1,21., 25). Vannak tehát az emberi életnek olyan dimenziói, amelyekben nem boldogulunk igazán a meglévő eszközeinkkel, amelyek a spiritualitástól igen távol állnak. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a lelkiségünk hat a környezetünkre, és Istennel megbékülve Krisztus áldozata által más módon veszünk részt a teremtettségben, amely Isten számunkra adott világa. Ennek optimális igénybevétele éppen a kutatások eredményeinek felhasználásával lehetséges.
Arra az alázatra is el kell jutnunk, hogy bár az Isten mindent szépen alkotott, „és az emberi értelem elé tárta, de az ember mégsem tudja felfogni Isten alkotásait elejétől a végéig…” Ez megszabja az emberi kutatás etikai tartalmát, mert a résztudományoknak a nagy egész összefüggésében van meg a helye, azaz „elejétől a végéig”. A teljesség szemlélete pedig feltételezi a teljesség (teremtettség, szellemvilág) ismeretét, azaz legalább óvatosságra kötelez. Vannak dolgok, amelyekben a Kinyilatkoztatás, Istennek Igéje igazít el bennünket teljes biztonsággal. Üdvösségünk Krisztus Urunk áldozata révén – mint az élet végső megoldása – Isten ajándéka az elnyert és megharcolt hit által.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése