Méltóságos Uram

Ezután Jézus Jerikóba ért, és áthaladt rajta. Élt ott egy Zákeus nevű gazdag ember, aki fővámszedő volt. Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de kis termetű lévén, nem láthatta a sokaságtól. Ezért előrefutott, és felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie. Amikor Jézus odaért, felnézett, és így szólt hozzá: Zákeus, jöjj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom. Ekkor sietve lejött, és örömmel befogadta. Akik ezt látták, mindnyájan zúgolódtak, és így szóltak: Bűnös embernél szállt meg. Zákeus pedig odaállt az Úr elé, és ezt mondta: Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit törvénytelenül vettem el, a négyszeresét adom vissza annak. Jézus így felelt neki: Ma lett üdvössége ennek a háznak, mivelhogy ő is Ábrahám fia. Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet. Lk 19,1-10

A Zákeus történet befejezése ez, mikor már túl vannak az emberek zúgolódásán és a fővámszedő felajánlásán, sőt éppen a jézusi „Ma lett üdvössége ennek a háznak, mivelhogy ő is Ábrahám fia” kijelentésen is. Ekkor következik az igénk, aminek látszatra nem sok kapcsolódása van az előző mondathoz.
Hiszen a ház üdvösségét nehéz überelni, ennél nagyobbat mondani. Ráadásul azt Zákeus vagyonmegosztása előzi meg, úgy tűnhet a jótékonyságnak és jóvátételnek a következménye az üdvösség. Mert mi másnak is lenne, olyan szép az oksági lánc. Zúgolódnak Zákeus bűnössége miatt, aki erre osztogat, majd el is nyeri az üdvösséget, ráadásul még a háza népe is. Hepiend, holivúd, kasszasiker.
Jézus aktuális kijelentése mégis kapcsolódik, ha másban nem hát az üdvösség tekintetében. A háznak az megszabadulása, üdvössége, a ugyanaz megment, megtart, üdvözít szó, ami az ember fiának feladata. Mintha mégsem a jótettől, adakozástól lenne itt üdvösség, az Emberfia tettéről van szó, ami a keresését követi. Itt az oksági lánc ilyen: keres, talál, üdvözít.
A keres egyértelmű: Jézus kereste Zákeust. Aki egyébként nem bújt el, de mégsem a megszokott, normális helyen volt, az utcán, hanem egy fára mászott fel. Nem tudni ez mennyire szokatlan, de valamennyire bizonnyal, hiszen említést érdemelt. Ez által elkülönült a többiektől, előre is szaladt, felmászott, mintegy lesben állt. Kukkolt. Kíváncsiskodott, bámészkodott, látni akarta az aktuális látványosságot, a sztárt. Talán rajongó volt, egy jézus-fan, de lehet csak a nevezetesség, az arra járó celeb érdekelte.
Szóval Zákeus nem bújt el, mégsem ott volt, ahol normálisan várnánk egy fővámszedőt, tekintélyes embert, hatalommal bírót. Úgyhogy meg kellett keresni, és Jézus megkereste (fölnézett), meg is találta. Egy fán. Ez is lehet jelkép értékű, de tovább lépünk. Jézus felnézett rá, majd néven szólította. Jézus nem nézte le, mint a tömeg, aki a bűnösségét hangsúlyozta később.
Jézus tehát a keresést, megkeresést hangsúlyozza, ami egyébként mellékesnek tűnhetne: épp arra járt és felnézett. Azért észre vehetjük, hogy Zákeus is kereste a lehetőséget Jézus látására: a 3. vers „szerette volna látni” ugyanaz a kereste (a módját) ige, mint amit Jézus használ a 10. versben. Vagyis kölcsönösen keresik egymást, a találkozást.
Ezek a szavak lehetnek a kulcsok, amik többször is előfordulnak, a keres, kíván, törekszik és a megment, megszabadít, üdvözít. Ez isteni tett, folyamat, aminek első részét az ember is megteheti és bizonnyal elvárás is. Elvárás Zákeustól, hogy törekedjen megismerni, felismerni Istent, találkozni vele. És ezért még balgaságot és illetlenséget is el lehet követni, feladni a méltóságot, ha erre van szükség. A nyitottság jelenik itt meg: szabad arra, hogy fára másszon. Hogy ne bújjon el a tömegben – ami egyébként kontraproduktív, kipróbálta –, ne sodródjon. Ha alkalmazkodva, megbújva – nem a fán hanem az emberek között – nem éri el a célját, törekvését, akkor újítson, menjen tovább, az illetlenségig. Hiszen fel is adhatta volna, hazamehetett volna – Jézus nélkül –, konstatálva hogy erről a buliról is lemaradt. Kis kesergéssel eltöltött pár nap után túl van rajta, egy hét múlva meg már nem lesz téma a vándorprédikátor. Minden megy tovább. De ő törekedett, látni szerette volna, kereste.
Ahogy Jézus is feladja a méltóságát, hiszen szóba áll egy bűnössel, megszólítja elismerően is szól hozzá és üdvössé nyilvánítja a házát is, amire azért kevés példa van. Az emberek normálisan is vigyáznak a róluk kialakult képre, a celebek bizonnyal még inkább, egy nem akármilyen képet kell megjeleníteni magukról. Ahogy a közszereplők is, politikusok is és annyi mindenki, akár külön stáb dolgozik az imázsukon. Az itteni két közszereplő viszont nem törőik az imázsával, egyszerűen és természetesen viselkednek, sikerül is találkozniuk.
Sokszor van, hogy nem emberek, hanem imázsok, felépített arculatok találkoznak – nem is alakul ki párbeszéd, megismerés, eszmecsere – lényegében nincs találkozás. Mert a felépítmények nem kockáztatnak, saját magukat nyomják előtérbe, arra vigyáznak nehogy a róluk alkotott kép sérüljön, demonstrálni akarnak. Így aztán nincsenek hatással egymásra, elbeszélnek egymás mellett. Mint választások környékén oly sok politikusi vita – ha van egyáltalán – arról szól, hogy mindenki mondja a magáét és nem arra reagál, amit a másik mond, hanem magában beszél vagy arra reagál, amit ő tulajdonít a másiknak. Ezek párhuzamos monológok, szomorú jelenségek.
Itt észreveszik egymást, sőt örülnek egymásnak. Keresnek, figyelnek, megtalálnak és megtartanak illetve megtartatnak. Az is örül, aki megment, hisz az a dolga, azért jött. És az is örül, aki megmenekül – hiszen megmenekül. Egyszerűségében szép ez a történet.