„Az Úr, az én Uram ad nekem erőt.” Habakuk 3,19
Mióta az emberiség nagy része a rohamosan növekvő technikai fejlődés következtében egyre több készülékkel veszi körbe magát, egyre több energiára van szüksége. Elődeink nagyon leleményesen fedezték fel, hogy a gőz, kőolaj, földgáz alkalmasak az energia szükségletek kielégítésére. Az egyre nagyobb kereslet nemcsak dúsgazdaggá tette ezen anyagok birtokosait, hanem mondhatni korlátlan hatalmat adott nekik. Ennek a pozíciónak a megtartása vagy megszerzésre végtelen pénzösszegeket felemésztő háborúskodásokhoz és számtalan emberéletet elvesztéséhez vezetett. Ezen energiahordozók igénybevételének még van egyéb hátránya is. A készletek nagyon is végletesek, mindemellett felhasználásuk környezet szennyező. Már évtizedek óta keresik az alternatív energiaforrások felhasználásának a lehetőségét. Az általános vélekedés sokáig az volt, hogy ennek igazi létjogosultsága majd valamikor a távoli jövőben lesz. „A napelemek telepítése az unokáink jövőjébe való befektetés” – hangzott el nem is olyan régen egyik ismerősöm szájából. Mára azonban úgy tűnik ez a felfogás újra fogalmazható. Egyes országok nagyon jelentős fejlődésre tettek szert a megújuló energiák felhasználása terén. Habár Nagy-Britanna nem egy Costa del Sol, nyilván kevesebb a napsütéses órák száma, mint a spanyol tengerparton, azonban olyan mértékben sikerült fejleszteni a napenergia felhasználást, hogy nem régen az országos energiaszükséglet egy negyedét tudták napenergiával biztosítani egy bizonyos napon. Az emberi élet nem nélkülözheti az energiát és megtalálható a megfelelő forrás, ami hosszútávon és a lehető legbiztonságosabban biztosítja azt a számunkra.
Az emberi testnek és léleknek is szüksége van energiára, erőre. Vannak időszakok, amikor egészségünk akár a makk, formánk kirobbanó. Úgy érezzük, senki nem állíthat meg, bárkit és bármit legyőzünk és hogy ez az állapot sosem múlik el. Aztán sokkal hamarabb, mint akár sejtenénk, egyszer csak elgyengülünk, megfáradunk, erőnk és életkedvünk elhagy. Ekkor értjük meg, hogy milyen nagy kincs az életerő.
Az emberi életben sokféle módon meríthetünk erőt: élelmiszer, innivaló, levegő, hő, ruházat, ásványi anyagok, vitaminok, gyógyszerek, teljesítményfokozók, tudatmódosítók, valamint család, szerelem, munka, siker, boldogság stb. Ezek többsége csak ideiglenesen adnak megoldást, vannak olyanok, melyek elbizakodottá tesznek, mások a vesztünket okozzák.
Habakuk könyvében olvashatjuk a biztatást. Isten kész erőt adni. Övé a legtisztább forrás. Kimeríthetetlen készletei vannak. Béke és öröm a mellékhatásai. Neki nem kell bizonyítanunk, hogy milyen erősek vagyunk. Tökéletlenségünket, gyengeségünket felismerve az Ő erejével erőssé lehetünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése