A vendégszeretetről meg ne feledkezzetek, mert ezáltal egyesek – tudtukon kívül – angyalokat vendégeltek meg. Zsid 13,2
Annyi mindenről meg tudunk feledkezni. Születésnapokról, megbeszélt találkozásokról, határidőkről, már megtanult ismeretről, átélt élményekről, ígéretekről, feladatokról, tapasztalatokról, figyelmeztetésekről… Van, amit szeretnénk is elfelejteni, mintegy meg nem történtté tenni, akár sok munkánk is lehet ebben. De vélhetőleg gyakoribb, hogy a felejtés akaratlan és kellemetlen.
Ez az emlékezés Izrael sajátja, ez tarja össze a népet, a nemzetet és vallási közösséget is, ami persze lényegében ugyanaz. Ahol Ábrahám, Izsák és Jákob Istene jelenik meg, ott mindenki tudja kik ezek a személyek. Ahogy emlékeznek a Vörös tengerre, a fogságra, a nagy királyokra, prófétákra, dicsőségekre és szégyenekre. Nem kérdés az ezekre emlékezés a hétköznapokban is, ez része az öntudatnak, identitásnak.
A szerző a következő versben néhány dologra konkrétan felhívja a figyelmünket, amiről nem kéne megfeledkezni: „Ne feledkezzetek meg a foglyokról, mintha fogolytársaik volnátok, a gyötrődőkről, mint akik magatok is testben vagytok.” A megelőző mondatban pedig a testvéri szeretetről van szó. Ezek mintha összefüggnének: először a (testvér)szeretet, utána az empátián alapuló cselekedet, a kettő között meg az emlékezés a vendégszeretetre.
Visszatérve a vendégszeretetre. Ez a hétköznapi rítusok része is, hiszen a zsidó családokban széder estén illik teríteni Illés prófétának is az asztalnál, meg nyitva hagyni az ajtót, hogy bejöhessen. Vendéget várnak, nem is akárkit. Megvan annak a valószínűsége, hogy arra jár a próféta, várják. Nem rajtuk múlik, ha nem jön el.
Jelen esetünkben nem prófétát vagy messiást várunk, vendégszeretet kapcsán hétköznapi emberekre gondolunk. A szöveg bizonnyal arra utal, amikor Ábrahám tudtán kívül angyalokat vendégelt meg. Jelzi ez, hogy nem tudjuk milyen a másik ember. Amit tapasztalunk belőle – fizikai megjelenése, öltözködése, mozdulatai, gesztusai, beszéde stb. – az keveset árul el. Ha vendég lesz, kapcsolatunk lesz vele bizonnyal többet megtudunk.
Ahogy a sareptai özvegy is először egy arrogáns, követelőző fickót láthatott Illésben, aki a legnagyobb ínségben arcoskodik vele. Milyen vendég már az, aki kiköveteli a vendéglátást? Talán minden mindegy alapon mégis elhiszi Illésnek, hogy nem kell félnie. A vendég végül a túlélést hozta el nekik. Amit persze nem tudhatott az elején, nem azért látta vendégül. A vendégszeretet talán nem is érzelem, hiszen egy erőszakos vendégnél nem lehet ilyen, érzelmi alapú szeretetről, szimpátiáról beszélni.
Régebben a mostanihoz képest erős információéhség lehetett, legalábbis jóval kevesebb hír jutott el jóval lassabban az emberekhez. Jóval ritkábbak voltak az utazások, békeidőben leginkább kereskedelemhez kötődtek, így egy kívülálló megjelenése esemény lehetett. Minél messzebbről jött annál inkább – és annál inkább mondhatott bármit is persze. A viszonylag kis és zárt közösségekből eredően pedig egyértelmű volt, hogy ki az idegen és ki nem. Akit nem ismertek, az messzebbről jött, mint a másik falu, biztosan idegen volt, potenciális vendég.
Az idegent az istenek hírnökének is tekintették, s mint ilyennek vendéglátást kínáltak föl. Mindennek kiegészítése az a tézis, miszerint maga Isten is jövevény a földön, mivel Teremtőként nem része a világnak, hanem felette áll. Jézus vallomásai egybecsengenek ezzel: „tudom, honnan jöttem, és hová megyek, ti azonban nem tudjátok, honnan jövök, vagy hová megyek” vagy „Az én országom nem e világból való…”, de a tanítványok is kívülállók, hiszen „Aki titeket befogad, az engem fogad be, és aki engem fogad be, az azt fogadja be, aki elküldött engem…” – ami szintén a szíves vendéglátás elterjedt gyakorlatára utal. Jézus a vendégszeretet intézményére épít, amikor tanítványait szolgálatra bocsátja, mindenféle felszerelés és tartalék nélkül.
A vendégszeretet, φιλοξενία, kifejezés gyöke az „idegen-t” (ξενος) jelölő szó, amely logikailag szinonim a „vendég”-gel, a filó pedig szintén nem ismeretlen, filozófia, filantróp stb. szavakból. Ellentéte a xenofóbia, idegengyűlölet lehet, aminek azért látjuk nyomait a világban. Amikor nem dicsőség, kiváltság, elismertség vendégként megjelenni valahol, hanem félelmet, kiszolgáltatottságot, megaláztatást jelenthet. Bizonnyal ilyen is volt mindig, nem új jelenség – például Sodoma történetében nem egy vendégszerető közösséget találunk. Viszont nem ez a követendő.
Idegennek, vendégnek lenni nem könnyű, általában nem választott szerep, belesodródhat az is, aki nem akarja. Hiszen fogoly vagy gyötrődő sem jókedvében lesz senki, nem erre készül vagy tekinti céljának. Az idegenek, vendégek, foglyok és gyötrődők általában valós áldozatok. Nem feltétlenül ártatlanok, de a helyzetükből adódóan megilleti őket a vendégjog, emberi jogaik védelme, méltóságuk tiszteletben tartása stb.
Erről elfeledkezni azok tudnak leginkább, akik jól vannak, mondjuk hatalmi helyzetben, otthonos környezetben, kielégítő fizikai, lelki és szociális állapotban. Lehetne gondolkodni azon, aki nagyjából rendben van miért feledkezik meg az elesettekről. Mintha általában az egy kicsit jobb helyzetben levő segítene, nem a sokkal tehetősebb. De itt nem a mentségek kereséséről van szó, motivációk vizsgálatáról. Nem szabad megfeledkezni a vendégszeretetről. Hiszen aránytalanul jobban járhatunk. Van ennek fenyegető felhangú változata is Jézus szájából, de maradjunk a jutalomnál. Hiszen jól akarunk járni, legyünk hát jóban az idegenekkel.
Javasolt kortörténeti háttér: Várady Endre: Angyali vendégek 8-11. oldal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése