„Közöttük lesz hajlékom, én Istenük leszek, ők pedig az én népem lesznek” (Ez 37,27)
Jövő időben szól a fenti mondat Ezékiel próféta könyvéből. Izráel helyzete igen siralmas volt, hiszen úgy látszott, hogy eltűnt a történelmi viharokban. A 37. fejezet látomása viszont a csonthalmaz összerendezéséről és életre keltéséről szól. Isten büntetésében sem hagyta el népét, hanem amikor eljött az Ő ideje, akkor mondatja el a prófétával a szándékát, hogy helyreállítja választottjait. Nem az a végső igazság, amit látnak, hanem az Isten készítette jövő.
Ha körülnézünk az életben, meglehetősen siralmas képet látunk. Régen megalapozottnak tűnt igazságok kérdőjeleződnek meg mára, és sokszor válunk – nemegyszer - nevetségessé ha képviselni próbáljuk őket. Mintha valóság lenne Váci Mihály verse: „Valami nincs sehol”, fogódzókat keresünk, bizonytalanságaink az élet megbízhatóságát kérdőjelezik meg. A jelen társadalmi-, gazdasági-, szociális-, vallási-, kapcsolati-, környezeti válságainak észlelése általános jelenség, és az aggodalmat megokolttá teszi. Ebben a környezetben szólal meg november igéje: „Közöttük lesz hajlékom... népem lesznek”. Isten látja a jövőt, amit Ő készít, ami nem a mából ered – bár köze van hozzá –, hanem az Ő akaratából. Jeremiás próféciáiban is ott az ígéret: „csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr – békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek” (29, 11). Bár, amíg ez a jövő bekövetkezik, igen súlyos események mennek végbe, de Isten szándéka ezekben megtartani népét, utána pedig biztosítani az ígéretek beteljesülését.
„Krisztus azonban mint Fiú hű a maga házához. Az ő háza mi vagyunk, ha a reménység dicsekedését mindvégig szilárdan megtartjuk.”(Zsid 3, 6) Ezt Mózes házával szemben mondja az Úr. Tehát a belé vetett reménységünk nem a könnyed „kincstári optimizmus”, hanem a Szentlélek által belénk táplált hitnek az elkötelezettsége. Ennek hiánya a „kemény szív”, amely még az „elkeseredéssel”(Zsid 3, 15) sem fogadható el. Az Ő „háza”, egyháza (nem a szervezete miatt) készen van, tagjai mindazok, akik hitben járnak és nem látásban. A hit teszi túlhaladottá a látást, mert az mutatja meg a kiutat a jelen helyzeteiből.
Vannak, akik posztkeresztyénségről beszélnek, látva az egyházak helyzetét. Elhamarkodott ez a látás, mert a keresztyénség ugyan átalakult, de jelen van a világ majd minden országában, és nemegyszer ott szaporodik legjobban, ahol a legnagyobb üldözések között él.
A mi reménységünk, hogy Krisztus beváltja szavát, amit a „Nagy Misszóparancsban ígért: „Én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Mt 28, 20). Ha velünk, tanítványaival marad, akkor tanítványai is leszünk a világ végéig. Erről szól a bibliai reménység, Isten háza az emberekkel van, ahová mindenki beléphet, és Isten családjának tagja lehet. Az idők végén pedig leplezetlenül megvalósul az ígéret!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése