Előzményként Jézus lakatlan helyet keres. Aztán a sokaság követi. Erre megszánja őket és meggyógyítja betegeiket. Közben beesteledik, a tanítványok jelzik, hogy ideje elbocsátani a sokaságot, hogy meg tudják oldani a vacsora problémáját a falvakban. Jézus szerint viszont nem kell elmenniük, a tanítványok adjanak nekik enni. Ekkor következik a fenti szóváltás.
Próbáljuk aktualizálni a helyzetet. Jézus nem politikus, de mindenképpen közszereplő. Sajnos nálunk a kettő nem áll távol egymástól, noha távol kéne állnia. Bár akkoriban is voltak politikai feszültségek, de ez a helyzet nem olyan, ahogy normálisan az életünk legtöbb helyzete sem. Politikamentes közszereplésről van szó.
Szóval egy közszereplő, aki vezető is kicsit ki akar vonulni a közből, de a rajongótábora követi, követeli őt. Ez azért megható, nem is tud ellenállni. Nem szereplési vágyról van szó, hanem a köz bizalmáról, elismeréséről, spontán szimpátiáról. Ilyenre manapság kevés példát látunk, az emberek inkább valami ellen vonulnak ki. Pozitív esetben valamiért, ami fontos nekik és fenyegetett – így sajnos itt is a veszélyeztetettség ellen. De a valamiért általában építő, érték teremtő és felmutató, a valami ellen gyakrabban kirekesztő, elhatároló, romboló.
Úgyhogy a közszereplő közszerepel, azt teszi amihez ért és ami a dolga, rend van és harmónia, minden a helyén. Amikor felmerül egy probléma. Nem akut, de hamarosan aktuális és időben el kell kezdeni a felkészülést, mielőtt eszkalálódna a helyzet. A szakértők, akik megfelelő gyakorlattal és józan ésszel rendelkeznek jogosan hívják fel a figyelmet a várható nehézségekre. Felelősen és előre gondolkodnak, hiszen a szükségletek természetes módon jelentkeznek, az aktuális ad-hoc csoport pedig nem készült fel hosszas terepen való tartózkodásra, ennek a spontán megmozdulásnak érdemes véget vetni. Nagyjából betöltötte rendeltetését amiért létrejött, ha nincsenek további tervek a közszereplő részéről – pl. mozgalommá alakítás, párttá nyilvánítás, bármilyen szervezettség létrehozása a csoporton belül, további tanítások, gyógyítások, egyéb csodák prezentálása –, akkor itt kell abbahagyni. Még megoldást is javasolnak, a helyzetfelmérésből az akciótervig eljutottak. Nem csak ijesztgetnek, hanem látnak és javasolnak kiutat, még időben. Kétségtelenül igazuk van.
A közszereplő azonban nem veszi a problémát. Lehet, hogy elszállt saját dicsőségétől, nem veszi komolyan a fenyegetést, gyermeteg módon az itt-és-most jó érzése fontosabb neki a fenntarthatóságnál, lenézi a tömeget és valós igényeiket, tart a szükséges de népszerűtlen intézkedésektől, túlbecsüli saját fontosságát és lehetőségeit… Számos oka lehet egy vezető felelőtlenségének.
A probléma azzal fokozható, ha a közszereplő saját stábjával is szembe fordul, nem reagál a szakértők helyzetfelmérésére, értékelésüket pedig elveti. Immár egyedül van mindenkivel szemben. Sőt, egy lehetetlen feladatot ad a stábjának megoldásként, ezzel láthatóan elveszíti a valósággal való kapcsolatát.
Ezen bevezetés után jutunk el aktuális helyzetünkhöz. Elég feszült a helyzet. Számos megoldás létezik, legegyszerűbb és praktikusabb a közszereplőnek a szükséges minimum realitásérzék hiánya miatti gondnokság alá helyezése és közszereplésből való távozása. A tanítványok ellenben mentegetőznek. Felhívják a figyelmet – mintegy utolsó próbálkozásként – a szükséges erőforrások végletes szűkösségére még egy erősen csökkentett tartalmú projekt megvalósításához is. Magyarul az a kevés, ami van, tényleg kevés, még a stáb sem lakna jól vele. Nem hogy a tömeg. Olyan szintű forráshiány van, ami a kis civil társulás alap működését sem fedezi, nemhogy nagyszabású szociális támogatásokat, ingyenkonyha beindításást. Érzékeltetik a közszereplő utasításának nonszensz voltát, de még mindig inkább mentegetőzve. Nem mernek ennél durvábban konfrontálódni a vezetővel.
Mi lehet a mögött, ha egy stáb ilyen viszonyban van a vezetőjével? Egzisztenciálisan függenek tőle? A tömegtől félnek, aki rajong a közszereplőért? Alapvető érdekük jóban lenni vele, hiszen ez által csurran-cseppen nekik is? Tud róluk valamit, ami által zsarolhatók? Ők is elhiszik a propaganda által sugárzott képet, hogy mindig igaza van és mindent megold? Számos oka lehet, ha egy csapat fél gyakran kiszámíthatatlan vezetőjétől.
És a vezető elkéri az utolsó erőforrásokat. Van ennek értelme? Demonstrálni akar? Vagy provokálni? Hiszen ha elkezd enni, a tömeg egyből ráébred saját éhségére. Mindenképpen csak a helyzet rontására alkalmas ez az aránytalanul kicsiny forrás, megoldani semmit nem lehet vele. Ráadásul az előbb még a stábra verte a balhét, tőlük várta a megoldhatatlan helyzet megoldását, most valami öntevékenységbe kezd. Vagy ezt is lenyúlja és lelép, mint oly sokan tennék?
Ha egy vezető mindent akar, lehet hisz a saját mindenhatóságában. Itt már a tanítványoknak semmije nem marad. Valószínű ők sem erre készültek, ahogy a tömeg sem, még ebbe a kicsibe kapaszkodhattak és most ezt is elveszik. Persze azért nem halnak éhen, meg nem példa nélküli számukra az éhezés, de nem sok jó vár rájuk a közeljövőben. Úgyhogy a vezetőjük most már mindent elvett tőlük, semmijük sincs. Csak a vezető.
Vissza lehet ezzel élni. Mekkora hatalom már az, ha mindenki kiszolgáltatott! Ha senkinek nincs semmije. Az alapvető szükségletek esetén az erőforrások monopóliuma sok mindent lehetővé tesz. Főleg ha köztudott, hogy nem jut mindenkinek, sőt csak egy igen kis rétegnek lehet elég. Nincs ennél biztosabb pozíció a csúcson.
A közszereplő tehát magára vállalja a probléma megoldását, hiszen minden erőforrást magához vont és a stábját is teljesen eszköztelenné tette. Amit eszközként említettek immár nincs meg számukra, ez által a korább utasítás, mely szerint nekik kell megoldani a helyzetet – amennyiben ez lehetséges – még értelmetlenebbé vált. De innen már minden a vezetőnél van, övé a felelősség is. Hátra lehet dőlni, bár nincs megoldás de legalább nem a tanítványokon múlik. Ez is valami.
Itt hagyjuk abba elmélkedésünket, merthogy itt a vége az idézetnek. Vázlatosan átfutottuk a helyzetet és ismerjük a folytatást. Onnan már könnyű okosnak lenni, de a dolgok előrefelé történnek.
Ellenben itt nem a fentiekről van szó. Ahogy a közszereplő nem kereste a tömeget, úgy itt sem vélhető, hogy félelem lenne a tanítványok elbizonytalanodása mögött. Valószínűbb a tisztelet, a sok megélt tapasztalat, a bizalom. A bizalom persze társulhat értetlenséggel, hiszen attól hogy bíznak benne még nem értik miről van szó. Talán kicsit szégyellik is magukat, hogy nem értik, nem tudnak lépést tartani követni a vezetővel. De ezt már megszokhatták, így ez csak egy újabb megoldhatatlan helyzet, amilyenből már sok megoldódott.
Ezért nem vitatkoznak tovább és nem győzködik, ismerik már saját korlátaikat. És lehetőségeiket, képességeiket, erőforrásaikat is, de azt szívesen átadják. Hiszen úgyis mérhetetlenül kevés.
Talán olyasmi lehetne tanulság, hogy számos indok, motiváció lehet egye-egy egyszerű esemény mögött. Ugyanaz magyarázható pozitívan és negatívan. De talán megvizsgálható egy-egy közszereplő indulata, hogy mennyire tekinti zsákmánynak aktuális helyzetét és felelősséggel vagy felelőtlenül él vagy visszaél vele.
Valamint ha bizonyítottan méltó a bizalmunkra, akkor az értetlenségünk ne legyen akadály, hiszen csodákat élhetünk át. Az a kicsink, ami van úgyis nála van jó helyen. És itt már nem csak emberekre lehet gondolni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése