Számos jelszó, szlogen, felhívás szól a készenlétről, például a cserkészet jelmondata: légy résen. Meg az Ébredjetek, Fegyverbe, hasonlóak.
A készenlét, felkészülés arról szól, hogy valami jön, elkövetkezik, történik. Lesz egy feladatunk, valaminek meg kell felelnünk. A felkészülés jövőorientált, előre néz.
Persze tanulhatunk a múltból, a hibáinkból is, készülhetünk arra, hogy valamit elkerüljünk, amit megtapasztaltunk. Nem akarok még egyszer durva, dühös, türelmetlen, meggondolatlan stb. lenni. Ahhoz hogy ezt elkerüljem az elhatározásnál több kell, felkészülni, edzeni, gyakorolni, komolyan venni. Mert a helyzet, amit elszúrtunk ismét előállhat, és a tapasztalat kevés lehet. Még az elhatározás is, meg az elképzelés, ábrándozás sem elég hatékony. Jó ismerni saját határainkat és van, hogy azokat meg kell haladni. A önhatár-átlépés elképzelése azonban még nem maga a képesség.
A készenlét változásról szól, valami meg fog változni. Ha minden maradna úgy, miként most van – ebben a percben ahogy vagyunk –, nem kellene felkészülni. Hisz nem lennénk ennél éhesebbek, fáradtabbak, szomorúbbak – de elégedettebbek, vidámabbak, boldogabbak sem. Tudjuk azonban, hogy minden változik, hol kiszámíthatóan, hol véletlenszerűen. Ha tudjuk mi jön, arra könnyebb előkészülni, tudhatjuk mire lesz szükségünk. A váratlan ellenben váratlan. És lehet olyan is, hogy várjuk, tudjuk eljöttét de nem tudjuk milyen lesz vagy pontosan mikor stb.
A készenlét fárasztó, stresszes. Az állandó bizonytalanság szétszedi az ember idegrendszerét, a folyamatos fenyegetettség tönkreteszi az embert. A filmeken szép, hogy az akcióhős napokig éberen alszik (vagy direkt nem alszik, csak úgy tesz, hehe, aztán jól odacsap), de néhány rossz éjszaka után csak árnyékai vagyunk önmagunknak. De egy feszült helyzet, konfliktus szintén kevéssé jótékony a korrekt működésünk szempontjából.
Lényeges talán, hogy nem csodát várnak tőlünk. Nem azt, hogy szupermenné váljunk, fizikai, de erkölcsi, szellemi értelemben sem, nem kell tökéletessé válnunk (de elég jóvá azért mindenképp). Azért a lélek gyümölcseinek megjelenése mindenképpen pozitív. Ami termés, a növekedést/növesztést illetően egy új minőség megjelenése, önmagunk meghaladása. De ilyen értelemben nem csoda, nem lehetetlen, hiszen a növényből következik, erre lett teremtve. Más értelemben viszont mégiscsak csoda, egy jól megszerkesztett világ – növény, föld, víz, tápanyagok, napfény, beporzó méhecskék stb. – hibátlan vagy legalább elég hatékony együttműködése kell hozzá, ahol rengeteg a buktató. A valószínűségen túl azért érezzük, hogy minden termés kegyelem. A befektetett munka ellenére, vagy azzal együtt is.
A felkészüléshez visszatérve a Jézus szavai szerint ehhez szabadság kell és információ. A felövezés a mozgásszabadságot biztosítja, nem akadályozzuk saját magunkat. Ne bénázzunk, szerencsétlenkedjünk többet a szükségesnél, legyen lehetőségünk cselekedni. A lámpás pedig ahhoz kell, hogy lássunk. Lássuk az eljövendőt, legalább mikor már igen közel van. Hisz nem reflektorról beszélünk. Talán nem is azt kell látnunk, akivel találkozunk (bár ez mindenképpen hasznos), hanem ahova ezt követően mennünk kell. Testközeli találkozásra készülünk, de úgy tűnik nem harcra, küzdelemre. Nincs szó messze hordó fegyverekről, távolsági felderítésről, megelőző csapásról. Nincs szükségünk eszközökre, furfangra, egyebekre.
A jelenlétünkre van szükség egy találkozáshoz, láthassuk kivel is találkozunk és tehessük amit tennünk kell. Igaz ez a végső nagy találkozásra, de arra is, ha itt és most támad egy feladatunk, teendőnk. Leülhetünk közben, nem kell állandóan meresztenünk a szemünket a sötétben, de alkalom adtán tudjunk mozogni és lássuk kivel találkozunk, hova megyünk. És menjünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése