A sötétben nehezen tájékozódunk, kiszámíthatatlan, hova lépünk, a veszélyre nem tudunk időben felkészülni, a sötét bizonytalanná tesz bennünket. Egyszer egy sötétkamrába kerültem, ahová tényleg nem hatolt be fény, és csak tapogatózva lehetett haladni meghatározott útvonalon. Nyomasztó élmény volt. Közben azokra gondoltam, akik születésük óta nem látnak, vagy utána vesztették el szemük világát. Azóta többet gondolok rájuk, másként állok hozzájuk találkozásokkor.
A fenti Ige látó emberekhez szól, méghozzá olyanokhoz, akik nemcsak a fizikai világot látják, észlelik, hanem a lelki-szellemi szférában is érzékelik a valóságot. Mégis bajban vannak, mert valami zavarja látásukat. Feladataink teljesítéséhez, emberi viszonyainkhoz, önértékelésünkhöz, pénzbeosztásunkhoz, közösségi, társadalmi viszonyainkhoz tájékozottság szükséges, azaz látás.
A „prófétai beszéd” Isten Igéje, a Szentírás. Ezt biztos tájékozódási pontnak fogja fel Péter apostol. Erre figyelve világosodhatnak meg dolgok, helyzetek, hogy a jó helyett is a jobb lehetőséget válasszuk. Sokszor a rövidebb távon jónak tűnő döntések nem a legjobbak, ezért fontos minél szélesebb körű tájékozódásra törekedni. Olyan is előfordul, hogy régebbi dolgok felidézése segít a kitartásban: „De emlékezzetek a korábbi napokra, amelyekben miután megvilágosodtatok, sok szenvedéssel teljes küzdelmet állottatok ki” (Zsid 10,32). A küzdelmekben való helytállás éppen a megvilágosodás által vált lehetségessé, mivel maguk a szenvedések sötét gondolatokat sugallnak. Az élet pedig nem egysíkúan folyik, sokszor szükséges a küzdelem a jobbért, az igazságért, a békességért, a megbocsátásért, a szeretetért.
Nem lehetne mindig világosságban járni? János arról beszél, hogy „Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert, ő jött el a világba.” Sőt akik befogadták őt, azok „Isten gyermekei” lettek.(Jn 1,9-12) Sokszor eshet a hívő ember abba a hibába, hogy Jézus Krisztushoz tartozva azt hiszi, megtalálta a „bölcsek kövét” és nincs tanácsra szüksége. Ez olyan magabiztosság, amely könnyen tévútra vezet. Még Péter apostolt is meg kellett feddenie az Úrnak, pedig ő igazán Krisztussal járt. Amíg e földön élünk, nem lehetünk teljes biztonságban, látásunkat sok tényező ronthatja.
Ezért ad reménysugarat a fenti Ige, amikor tájékozatlanok vagyunk, sötétben tapogatózunk, tanácstalanokká lettünk. Isten Igéje megvilágít dolgokat, mi pedig ráhangolódhatunk – az is idő – tehát türelem -, amíg meggyőz bennünket, amit hallunk, olvasunk. Alázat sem árt hozzá, hogy saját látásunkat jól ütköztessük a világosságban meglátott dolgokkal. Harcainkhoz, küzdelmeinkhez szükséges a „megvilágosodás”. „…most tükör által, homályosan látunk, akkor pedig színről színre, most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert az Isten”(1Kor 13,12). A ma és holnap feszültségében élünk, azaz a már igen, de a még nem szorításában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése