elindulás

„Kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez” (Ef 2,8)
„...az Istentől kapott hit mértéke szerint...”

Nyomkereső: Isten nyomait keressük a teremtett világban. Egy ilyen nyom bennünk a benne való bizalom, mellyel Ő ajándékozott meg.
A bizalom azt jelenti, hogy elfogadom valakinek a szavát, sőt mozdulok rá, teszem, amit mond.
Kiben bízom ennyire? Akit ismerek, szavahihető, tudom, jót akar nekem. A bizalom olyan, mint amikor a barátom kezét fogva csukott szemmel is elindulok, pedig lehet, nem is tudom hová.

A bizalom tehát elindulás, mozdulás akkor is, ha a biztosból a bizonytalanba vezet, kihívást jelent a számomra. Mégis rábízom magam. Mindazt, aki vagyok, akik fontosak a számomra, és amim van.
Volt egy gazdag ember, aki elindult egyszer messze Kelten. Gazdag vidéken élt egy fejlett nagy városban. Vagyona a kis családja, állatai voltak. Egy napon felpakolta mindenét tevéire, bárányait, kecskéit útnak indította, és nekivágott egy hosszú bizonytalan, sivatagon, pusztákon át vezető útnak. Miért? Mert Isten kimozdító, elhívó szavát hallotta, és ígéretét, hogy áldva és áldássá lesz: Isten mindig vele marad, nagy néppé teszi, új hazába vezeti. De ez az ember idős volt már, és gyermeke sem volt, MÉGIS elindult, mozdult.

Szüksége volt ehhez a teljes bizalom mellett bátorságra (ott kellett hagyni…), mozdulásra, erőre, kitartásra (több száz km gyalog állatokkal, feleségével, embereivel), türelemre (a megérkezéshez, az úthoz, a gyermekáldáshoz). Milyen volt ez az út? Lassú, végtelenül hosszú, fárasztó, veszélyes, sivatagos-köves kopár pusztaságon át vezető.
DE ez az ember: Ábrahám, szerette a barátját, vakon bízott benne, és tudta, hogy a barátja is szereti őt. Isten valóban megtartotta szavát: elvezette, neki adta, vele volt, sok utóddal ajándékozta meg, megáldotta, ahogyan ígérte. Még a megígért, várva várt utódot is teljesen rá kellett bíznia Istenre, azt, akihez legjobban ragaszkodott.

Ábrahám oltárt épített és köszönetet mondott. Ez az oltárkő és köszönet emlékeztette őt arra a tapasztalatra, hogy Isten ismeri az őt, sziklaszilárd, biztos pont a legképtelenebb vagy legkétségbeejtőbb helyzetben is.

Megbízható, és nem is vár mást, mint ezt a benne való bizalmat, amellyel kezét fogva elindulsz és megtapasztalod jelenlétét, áldását. Maga ajándékoz meg ezzel a bizalommal és általa a kegyelemmel, mely az Ő igazsága.