2018. december 16.

Ugyan menj már

Ugyan miért mentetek ki? Prófétát látni? Bizony mondom nektek, még prófétánál is nagyobbat. Ő az, akiről meg van írva: „Íme, én elküldöm előtted követemet, aki elkészíti előtted az utat.” Mt 11,9-10

Azért ez furcsa. Amikor dicsérik a követet. Pedig a követ szinte nem is létezik, csak képvisel valamit, valakit. Ha jól vagy rosszul bánnak vele, az a gazdája miatt van, az azzal való kapcsolatról szól, neki akarnak üzenni. A rossz üzenet hírnökét olykor kivégzik, a jó hír hozóját megjutalmazzák és általában visszaküldik. Noha a jutalom nem az övé, csak hordár szerepe van, azért mégis komoly megbecsülés.
Akárki persze nem lehet követ, nem képviselheti az urát. Bizalmi állás. Több, mint jóban kell lenni a gazdájával, értenie kell és egyet is érteni vele, magáévá tenni gondolkodását, céljait, eszközeit stb. Komoly felkészülést igényel egy követség, általában nem kellemes és egyszerű. Nagy hatalmat kap az urának képviselője - hisz ura képét viseli -, miközben mégis csak követ marad. 
A követet csak gazdája becsüli meg, ő tudja az értékét, ő látja önmagaként és nem képviselőként. Jézus itt nem magáról beszél, hanem Keresztelő Jánosról, mint a legnagyobbról. Ilyen, amikor az úr háttérben marad, a szolgát magasztalják fel, ő kerül reflektorfénybe. Mert hiteles, alkalmas, megfelelő követ. Ezért elég rá figyelni, komolyan venni. És valóban megláthatjuk az Urát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése