Még csak éjfél múlt… Nyomasztó egy éjszaka… Ez mi volt? Madár mozdult meg?... De jó lesz majd pihenni…! De milyen messze van az még, belegondolni is rossz. És hideg is van, egyre jobban fázom, nem érzem a tagjaimat. Teljesen elgémberedtem… Még mindig nem dereng a hajnal… Majdnem leragadt a szemem… ebből baj is lehet… Végre, mintha világosodna. Már a nap korongja is kezd látszani… Néhány perc és a nap sugarai elűzik az éjszaka rémeit. Végre! (Katona korából emlékezhet, aki átélte)
A zsoltár írója Istenre várakozik úgy, mint az őrök a reggeli fényre. „Az Úr érkezése” esemény az ember életében, nagyobb, mint a napról-napra megújuló reggel. Amikor nyomaszt valamilyen teher (gond, bánat, bűn, félelem, tanácstalanság, magány, létbizonytalanság, stb.), szívesen vennénk egy személy jelenlétét, aki kommunikál is velünk. Ilyenkor időszerű Isten segítségül hívása. Nincs távol tőlünk, „Sőt, inkább nagyon közel van hozzád az ige, a szádban és a szívedben van…” (5Móz 30,14 vö. Róm 10,8). Mégsem hozzá fordulunk sokszor, hanem „bevált fogásokhoz”, saját gondolatainkban fogant módszerekhez, rosszabb esetben alkohol, vagy egyéb „enyhíti” gondjainkat, amelyek mégsem tűnnek el. Néha több kör után jövünk Ahhoz, Aki teremtettségünknél fogva jobban ismer bennünket, mint mi önmagunkat. Ezzel együtt a bennünket ért eseményeket, viszontagságokat is.
Magam is átéltem, hogy amikor válaszút elé érkezett az életem, nem találtam olyan érveket, amelyek igazolhatták volna bármelyik választásomat. Az Isten előtti elcsendesedés és komoly vívódás után voltam képes megnyugodni egy megoldásban, amely működőnek bizonyult. Jók nagyon a barátok, a tanácsadók, de a felelősséget nekünk kell viselni minden dolgunkért. Ezt a nyomasztó terhet lehet megosztani: „Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok.”(1Pét 5,7) Ezt a nagy lehetőséget ne hagyjuk ki, hiszen sok önvádtól, lelkiismereti tehertől, gondtól megszabadulhatunk általa. Marad még így is elég cipelni való, amelyekben majd újabb segítségre szorulunk.
Az év végéhez közeledve jó számba venni az elmúlt időszakot, mit éltünk át, és a pozitív végkimenetelű eseményeket meg is köszönni Istennek. S ha lehet – merem javasolni – a nem beteljesült álmokat is megköszönni, Ő tudja mitől mentett meg vele. És az ádventi időszak is ránk köszöntött, a „megérkezés”-re várva a szeretet ünnepe is hamarosan itt van. Ez is az Úr érkezése lehet oda, ahol eddig még nem tudták fogadni. A nagy „MEGÉRKEZÉS” az egyház reménysége a próbáltatások között és ezért így imádkozik: „Jöjj, Uram Jézus!” (Jel 22,20)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése