2018. január 28.

Értelmetlen

És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban. Fil 4,7

Milyen szép ez a mondat, de mi is az értelme? Hiszen pont az értelemről szól, csak érdemes lehet megérteni. Vagy legalább elgondolkodni rajta.
Ami először feltűnhet, hogy túl vagyunk az értelmen, meghaladtuk, felülhaladtuk. Vagyis amiről beszélünk praktikusan értelmetlen. De ez ne zavarjon minket, hiszen  a békességről van szó. Klasszikus felszólítás érdekes, rizikós helyzetben, hogy őrizzük meg nyugalmunkat. Tegyünk így most is, tekintsünk így értelmetlen békességünkre.
Miben különbözhet az értelmes békesség az értelmetlentől? Hiszen a békesség mégiscsak valamiféle érzés, hangulat, attitűd stb. – ami akkor lehet értelmes ha megvan az alapja, míg akkor értelmetlen ha alaptalan. A butaság, tudatlanság lehet egy nagyon békés állapot, míg a tudás jóval több kérdést, bizonytalanságot vet fel. Persze az értelem azért több, mint tudás, ismeret. Egy rendszer, világkép, látásmód, stb. És ha így nézzük, nincs is nagyon messze a békességtől.
Az Isten békessége pedig bizonnyal túl van az értelmen. Miként Isten is a világon. Kár lenne a nagyobbakat beleszorítani a kisebb kategóriákba, nem férnek bele, vagy ha azt tesszük mégis, valami alapvetőt nem veszünk figyelembe. Az egyszerűsítéssel esetleg pont a lényeg vész el.
Szóval van az isteni békesség egyszer és a szívünk és gondolatunk a másik oldalon. E két utóbbi nem ellentét, hanem egység. Egyfajta teljesség, a teljességünk. És mindkettő, maradhat békességben, Isten békességében.
A békesség itt aktív, megőriz. Ahogy Isten is aktív, szívünk és gondolatunk pedig eredendően dinamikus. Ilyen dinamikus az egész, egy élő világban annak élő részei csak dinamikusan őrizhetik meg magukat – egy, a világon túlmutató segítséggel. Azt érezhetjük ezzel a képpel, hogy minden folyik, áramlik – pedig szép rend van, ennek az egésznek van egy központja, helye, alapja. És ha erre, Őrá tekintünk, értelmessé válik az értelmetlen békesség. Érdemes kipróbálni a gyakorlatban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése