Ezért hallgat most az okos, mert gonosz idő ez! Ám 5,13
A kígyó is okos. Láttuk az Édenben, már kezdetben sem volt kezdő. Nekünk meg ajánlott olyan okosnak lennünk, mint a kígyók. Az okosság tehát nem erkölcsi kategória, jó és rossz irányú kimenete is lehet.
És lehetnek, vannak gonosz idők. Ezért kell kihasználni az alkalmas időket. Vajon volt korszak, amikor nem voltak gonoszak az idők? Lehet ilyen egy család, közösség, város, ország életében? Ha pesszimisták akarnánk lenni azt mondanánk, minden idő és mindenki gonosz. Ami persze egyszerű lenne. És várhatnánk az új eget és új földet, ami majd már lesz.
De azért lehetnek jó időszakok, amikor az ember azt csinálja, ami a feladat: művel és őriz. Művel, azaz épít, javít, fejleszt, jobbá teszi a környezetét. És őrzi a környezetet és a másik embert, hiszen őrzője a testvérének. Mikor van egy feladat, együtt oldjuk meg, egyetértés van, legalább a teendőkben. Sajnos ezek nagyobb negatív események után gyakoriak, ha valamiért újjá kell építeni egy házat, várost, országot. És körülnézve katasztrófák, tragédiák bőven vannak, és vannak előre látható veszélyek is, aminek az elkerüléséhez szintén komolyan tenni kéne. De katasztrófák és tragédiák nélkül is volna mit javítani, kiket felemelni.
Bajok persze mindig voltak és vannak, olykor okosabb lehet hallgatni. Kérdés azonban, hogy ami okos vajon etikus-e? Lehet-e úgy élni tiszta lelkiismerettel gonosz időben, hogy úgy teszünk, mintha nem lenne gonosz? Kimerülhet-e az okosságunk a mentségek keresésében és annak kreatív indoklásában, miért nem művelünk és őrizünk? Meddig értelmes az aktuális hangulattal szemben menni, és hol kezdődik a környező gonoszság kiszolgálása? Nehéz kérdések ezek, amikre valószínűleg nincs egy univerzális válasz.
Jól teszi-e hát az okos, ha hallgat? A hallgatás kollaboráció? Beleegyezés? Vagy épp ellenállás? Merthogy a hallgatás lehet az egyet nem értés jele is. A gonosz idő szájíze ellen beszélni veszélyes lehet, vagy értelmetlen is, egyetérteni vele pedig erkölcstelen. Hogy lehet megoldani, hogy ez a gonosz idő ne legyen gonosz?
Igénk folytatásából kiderül, nem törekedhetünk a rosszra, csak a jóra, akkor lehet velünk az Úr, akkor tud közösséget vállalni velünk. A saját helyünkön és lehetőségeink szerint tegyünk így. Mikor legalább mi nem sanyargatjuk az igazat, nem fogadjuk el a megvesztegetést, nem nyomjuk el a szegényeket. A hasonlók miatt gonosz ez az idő, és ha nem így teszünk kevésbé lesz gonosz. Ha gyűlöljük a rosszat, szeretjük a jót, érvényt szerzünk a törvénynek talán megkegyelmez az Úr.
Ez egy lehetőség, de a legjobb. Mert egyébként ennyi esélyünk sincs.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése