kiégés

„Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket elutasít, engem utasít el, és aki engem elutasít, az azt utasítja el, aki elküldött engem.” Lk. 10,16

Ez azért kenegeti az egónkat, mondhatjuk a tutit, aztán ha hallgatnak ránk, jó, ha meg nem, vérük rajtuk. Olyanok vagyunk, mint Isten, jónak és rossznak tudói. Minimum az abszolút igazság birtokában vagyunk, ami azért nem egy kellemetlen állapot.
A szövegkörnyezet is ilyesmit sugall, a tanítványok kiküldése, felszólítása a misszióra, valamint néhány város sorsa megpecsételődésének kijelentése Jézus részéről. Jóhogy nagy elánnal indulnak neki a tanítványok, és tapasztalatuk igazolja is a várakozásokat – még az ördögök is engedelmeskednek nekik. Tökéletes a buli.
De lehet, nem erről van szó. Lehet, Jézus nem megátkozza ezeket a városokat, nem fejükre olvassa a bűnüket, hanem siratja őket, mint Jeruzsálemet is. Nem az igazságos bosszú elégtétele van a szavaiban, hanem a keserűség, a tehetetlenség keserűsége. Ahogy Ézs. 5,4-ben is áll: mit kellett volna még tennem szőlőmmel, amit meg nem tettem? A segítők, humán foglalkozásúak esetében oly jellemző kiégés jele is ehet ez.
Akkor viszont ez a felelősség mondata. Hogy nincs más esélyük a megszólítottaknak Ha elutasítják a küldötteket, akkor Jézust utasítják el, akkor az Atyát utasítják el. Jézus mondatának üzene akkor olyasmi, hogy a tanítványok ne úgy viselkedjenek, hogy elutasítsák őket, mert annak végzetes a következménye. Erről szólt az előzőekben a városok felemlegetése is, ha ők sem járnak eredménnyel, nincs más esély.
És tudjuk, hogy Jézust elutasították. Az Atyát is (Jézussal összefüggésben, de ettől függetlenül is). A tanítványokat meg simán (szintén összefügghet ez megbízójukkal, de nem feltétlenül).
Nem egy hepiend. Nem lelkesedés kell (bár az sem árt) ide, hanem felelősségtudat. Számos próféta történetén látszik, Isten üzenetét továbbadni nem egy romantikus sikersztori. Pont le akarja hűteni Jézus a tanítványok lelkesedését. Ahogy az első sikerek után jelzi is a felbuzdultaknak, hogy ne a hatalmuk eredményeinek örüljenek (bár biztosan lelkesítő, ha az ördögök is engedelmeskednek nekik), hanem hogy a nevük fel van írva a mennyben. A pillanatnyiról, aktuálisról az állandóra irányítja a figyelmüket. A jobb rész, amit senki nem vehet el. Ez megmarad.
Mindez lehangoló is lehetne, de azért nem feledjük el: méltónak találta a tanítványokat arra, hogy képviseljék. Nem kis megtiszteltetés ez, és valóban járhat kiváltságokkal, akár csodákkal, örömökkel is. Amire tekinthetünk ajándékként, jutalomként, munkabérként. Nem keserű küldetés ez.