Van, hogy igazunk van. Tudjuk. És van, hogy mások is tudják. Ahogy mi is tudjuk, ha másoknak van igaza. Hiszen az igazság általában felismerhető.
Az igazság nem feltétlenül versenyhelyzet, a dolgok jelentős részében nem valakivel szemben, valaki ellenében van igazunk. Merthogy miért is így lenne? Egy csomó evidencia van, magától értetődően éljük az életünket, mindenki igazsága elfér egymás mellett.
Olykor azonban vannak éles helyzetek, komolyabb fontossággal bíró ügyek, amikor rivalizálás van, érdekek ütközése. Vagy csak dilemma, nem tiszta a felállás. Ilyenkor igazságot kell szolgáltatni, dönteni kell. Valakinek, aki bír az ehhez szükséges kompetenciákkal.
És ráadásul nem csak annyi a kérés, hogy adj nekem igazat. Nem azt kérjük Istentől, hogy legyen a testőrünk, behajtónk, verjen meg valakit, akit nem tudunk. Arról szól, vizsgáljuk meg az igazságot. Vagy ami máshol is elhangzik, vizsgálj meg engem. Isten döntsön az igazság ügyében, de ebben benne van, hogy nincs igazam. Bizonytalan vagyok, vegye kezébe Isten a dolgokat.
Nem arról van szó, hogy fel akarnánk használni Istent érdekeink érvényesítésére. Nonszensz az ötlet is. Hanem rá bízzuk nem az igazságunk, hanem az igazság érvényesítését – amiben persze reménykedünk, hogy javunkra dönt majd. De el is engedjük: innen már az ő ügye. Ő az Igazság, övé a bosszúállás, ki másnál lenne jobb kézben az egész.
És lehet végül nem járunk jól. Vagy azt hisszük. De ez már nem számít. Innen már az igazság számít, és hogy helyreáll a világban a rend.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése