Múltkor téma volt ez és megállapíthattuk: noha a a szomszéd füve mindig zöldebb, a túlpart általában hasonló. Vagy még olyanabb.
Itt aktuálisan Jézus szokásához híven tanított, estig, úgy telt a nap, mint sok hasonló. Aztán jött az ötlet: menjenek át a túlsó partra. Talán kis magányra vágyott, amire volt példa. Talán fáradt volt már, hiszen elég jól elaludt út közben. Mindenesetre nagy változás nem lehetett, hiszen más hajók követték, a víz nem tartotta vissza a rajongóit, híveit. A túloldalon pedig egy keménykötésű megszállott várta őket. A két part tehát nem egy minőségi csere, úgy tűnik rosszabbul jártak.
A miért általában kevéssé előre vivő kérdés, de engedjük most meg: vajon miért is mentek át? Nem lett jobb nekik. Maga az átkelés sem problémamentes, csak volt egy vihar közben. Semmi Értelme. Hát nem mindegy hol gyógyítanak, tanítanak?
Azt vélem, hogy nem a tanítványokért vagy Jézusért volt az átkelés. Nem róluk szólt, hanem azokról, akikhez mentek. Ott, velük volt dolguk. Nem jó vagy rossz dolguk, hanem feladatuk. Ugyanolyan fáradtan ugyanazt kellett csinálniuk, csak máshol, másokkal.
Ha velünk történik valami megkérdezzük, vajon miért? Miért történt ez velem? És a magunk helyzetéből keresünk értelmet, okot, egyebet. De lehet, nem rólunk szól. Nem feltétlenül mi vagyunk a főszereplők, hanem mások története ez, amiben mi mellékszereplők vagyunk. Hozzáadjuk a magunkét, megvan a szerepünk, de a történet fő csapásiránya nem mi vagyunk. Csak arra vezet az utunk, megjátsszuk a kis epizódunkat és lelépünk. Ugyanolyan fáradtan, a nélkül, hogy átlátnánk a darabot.
De van darab, és van szerepünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése