„Hajózni (navigálni) muszáj, élni nem.” Ezzel „biztatta” a tengerészeit Pompeius, akik féltek neki indulni a viharos tengernek. A római vezér címben szereplő szavait nemcsak a hajózásra érthetjük, hanem a szárazföldi közlekedésre is. Muszáj navigálni, keresni az utat, közlekedni, úton lenni. Nem lehet megállni. Ellenkező esetben mi értelme van bárminek is. Manapság már teljesen megszokott, hogy navigációs rendszert használunk autónkban, illetve elég a mobilunkat elővenni, azon is van az útkeresésben segítő hasznos applikáció. Gyalogosként is hasznunkra van a mobilos alkalmazás, ha egy nagyvárosban vagy ez ismeretlen vidéken akarunk tájékozódni.
Alföldi gyerekként nem találtam kihívásnak a közlekedést. A végtelenül egyenes utak, az éggel egybe olvadó horizont lényegében kizárták az eltévedés veszélyét. Bár hallottam olyan valakiről, aki Telekgerendáson is képes volt elkavarodni.
Ahogy megismertem más vidékeket, országokat, úgy tapasztaltam meg, hogy a helyes út megtalálása nem is olyan egyszerű. Különösen az angliai utakat találom, úgy mond, izgalmasnak. A rengeteg szűk, kanyargós, dimbes-dombos utacskák egy végtelen hálózatot alkotnak. Navigációs eszköz nélkül el sem tudom képzelni, hogyan lehetne tájékozódni. A sokszor megtett útirányban is van, hogy csak később fedezek fel eddig ismeretlen, rövidebb utat. Aztán ha biciklire ülök, akkor ismét újabb kihívások várnak. Még több út, lehetőség a célba éréshez vagy eltévedéshez.
Szóval az életünk, munkánk, tanulásunk, boldogulásunk része, hogy útra kelünk, keressük a megfelelő irányt. Igyekszünk biztonságos megoldást találni, olyat ahol nincs dugó, kisebb a forgalom.
Állítólag a német hadsereg II. világháborús vereségének egyik jelentős oka volt a nem megfelelő logisztika és az utak túlterheltsége. Mit ér az a muníció, élelem, gyógyszer, melyek a több tízkilóméteres dugóban vesztegelnek a teherautókon a harctértől távol.
Egy útirány tűnhet szépnek, kalandosnak, problémamentesnek elsőlátásra, majd később még is drámába torkollhat. Példának vehetjük azokat a tájföldi focista fiúkat, akik egyik nap elmentek barlangot tanulmányozni, közben eleredt az eső és elég jelentős mennyiségű csapadék lehullott, ami aztán elzárta őket a külvilágtól. Ráadásul most kezdődik a monszun időszak, sok-sok esővel. Hónapok telhetnek el mire kijutnak, jósolják a szakamberek. Egy búvár már meghalt, aki a segítségünkre ment, de elfogyott az oxigénje.
Megtalálni a helyes utat, az Úr útját. Vannak élethelyzetek, amikor nem is értjük mi lehet a probléma ezzel. De ez megváltozhat, meg is szokott változni.
Isten irgalmára, kegyelmére és világosságára van szükségünk, hogy megleljük a helyes utat, a jó megoldást, ami az igazi szabadsághoz vezet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése