Milyen jól hangzik: lemossuk a gyalázatot. Már amit a századok kentek ránk. Vélhetőleg alaptalanul, mert mi nem vagyunk gyalázatosak, csak ránk kenték. A századok, szóval nem is egyedi esetről van szó, több száz év gyalázat van mögöttünk, persze igaztalanul, jogtalanul. Természetesen nem cél a Nemzeti dal gyalázása és elemzése sem, csak olyan szépen mutatja büszke hozzáállásunkat és másokat okolásunkat. Ami természetesen semmit nem von le Petőfi költeményének értékéből, merthogy más a témája, mint Ézsaiásnak, egy büszke nemzetről szól.
Ézsaiás azonban más nemzetről, nemzetekről szól, melyek be vannak takarva, lepel borul rájuk. Nem ritka kép ez, mikor népek vagy emberek nem látnak helyesen. Ami – lássuk be – nem is könnyű, hisz az igazság, valóság gyakran nem evidens, nem egyszerű és olykor lényegében eldönthetetlen. Sok helyzet, tény értelmezés kérdése, többféleképpen értékelhető, számos helyes megfejtése lehet.
Most azért egyszerű, értelmezhető a helyzet: ez a nép gyalázatban van, gyalázatos. Node mi is a gyalázat? Hasonló a szégyenhez, erkölcsi értékünk megromlása, megtámadása, a becsület és jó hír ellentéte. Az értékünkkel, önértékelésünkkel is összefügg, gyalázatban nem lehet emelt fővel élni, hosszú távon nagyon nagy teher. Az emberhez vagy néphez hozzá kell tartoznia némi büszkeségnek, tartásnak, gyalázatban pont ez nem megy. Oda a méltóságunk, mi már csak alsórendű valamik vagyunk. Akár jogos, valós, ami miatt itt tartunk, akár jogtalan, nem lehet ilyen tudattal jelen lenni a világban – mert pont jelenlétünk lényegtelenné vagy akár terhessé, negatívvá válik.
Méltóságosak között méltatlannak lenni tehát az egyik legrosszabb helyzet és nincs is rá nagyon megoldás. Épp helyzetünkből adódóan nem vesznek komolyan, nem tekintenek semminek, innen nehéz feljönni. Az önhiba vagy azon kívüliség még színezheti saját belső tartásunkat, de ennek nincs kívülről sok jelentősége, mások szemében ugyanúgy gyalázatosok vagyunk. Olyasmi lehet, mint a sár, szenny, és tényleg jó lenne lemosni. Amihez viszont tiszta víz kell, valami külső, merthogy belülről nem eredhet, nem lenne romlatlan, nem vennék komolyan.
Isten veszi le, távolítja el gyalázatunkat. Valaki, aki jóval nagyobb, jóval hitelesebb nálunk, sőt a többieknél is. Akire a méltóságosok is felnéznek, így kétségbevonhatatlan lesz a mi méltóságunk is. Nem lesz semmivé a korábbi gyalázat, nem teszünk úgy mintha nem lett volna, és a többiek sem. Viszont már nem az számít, nincs jelentősége. Ahogy a lepel levételével új helyzet állt, elő úgy most is.
Ilyenkor az ember Istenével dicsekszik, eszébe sem jut magának tulajdonítani a történteket.
És külön jó, hogy ez univerzálisan megtörténik. Hiszen van, mikor egyesek elismernek valakit mások nem, egyesek szerint gyalázatos, mások szerint nem az. Lehet megosztani a közvéleményt, lobbizni, zavart kelteni, hogy ne legyen legalább annyira egynemű az elutasítottságunk. Ezek az emberi próbálkozások. Isten akcióját követően már nem megosztott közvélemény van, nem ütköznek a nézetek, vége a gyalázatnak. Minden szinten és egyértelműen.
Ez az ígéret, ami összemérhető a halál megszüntetésével vagy a könnyeink letörlésével. És valóban egy kategória és isteni beavatkozást igényel mindhárom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése