Szóval eredendően idegenek és jövevények vagyunk. Ez az alapállapotunk. Az embereket, a világot, furcsálkodva szemléljük, nem értjük mi van. Nem vagyunk ide valók, zavarodottnak érezzük magunkat, kényelmetlen az egész. De ha akarunk láthatunk bele más dolgokat is, ellenségességet, kinevetést, elutasítást, amitől csak fokozódik kellemetlen helyzetünk. És ezek persze valósak is lehetnek, az idegeneket, jövevényeket gyakran nem fogadják kitörő lelkesedéssel. Amitől még idegenebbek és jövevényebbek lesznek.
A vágyott állapot pedig a polgártársság és háznépség. Vagyis a közösséghez tartozás, egyenrangúként, esetleg rokonként de legalábbis cselédként. Egy közösségben sokféle rend, hierarchia lehet, de az alapvető határ az, hogy valaki része vagy nem része a közösségnek. Lehetnek fura esetek, kisebb érdekességek e téren is, „határesetek”, de általában elég egyszerű és egyértelmű a helyzet. Az pedig nem vitás, hogy belül lenni a jobb állapot.
A két állapot között Pál szerint – nem meglepő módon – Krisztus a különbség. Ebben rejlik a változás, itt a fordulat, az „ezért tehát”. Mivel a közösség Krisztushoz tartozik, aki Krisztushoz tartozik az a közösség része. Szükséges és elégséges feltétel. Most már ez van.
És itt is van min furcsálkodni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése