A törvény fix dolog. A praktikus tudományban csak felismerhetjük a törvényeket és utána alkalmazzuk, számításba vesszük, ezekre építjük fel egész rendszerünket. Az emberi világban, kapcsolatokban is vannak szabályszerűségek, ok-okozati vagy ennél bonyolultabb viszonyok, amikre szintén számíthatunk. A jog pedig szabályoz, törvényeket hoz, amik jó esetben nem mennek szemben a természetes igazságérzetünkkel és lehetőleg stabilak. Lényeges, hogy a törvényeket be kell tartani, vagy mert nem lehet őket megszegni, figyelmen kívül hagyni, vagy büntetés jár érte.
Mózes által adatott a törvény, amit ajánlatos volt betartani, a fentiek lényegében mindegyike miatt. Nem Mózesé a törvény, nála jóval nagyobb, ahogy a természeti törvények is túlmutatnak megfogalmazójukon, hiába vannak esetleg róla elnevezve.
Viszont az a törvény nem volt az igazság, és nem volt a valóság. Ettől függetlenül érvényes, hatályos, kétségbevonhatatlan. Nehéz úgy maximálisan elismerni valamit, hogy túl is lépünk rajta, de itt valami ilyet kell tennünk. Mert a továbbra is létező és abszolút törvénynél találtunk egy még nagyobbat.
És itt még nagyobb nehézségbe ütközünk, mert ez nem szöveg, nem tétel vagy szabályrendszer. Hanem személy. Ebből következően személyes, szubjektív. Viszont ezzel együtt konkrét. És nem adatott, hanem megjelent, lett, történt. Nem lezárt esemény, hanem folyamat, jelenlét.
Miről is beszél itt János? A kegyelemről. Ez a kis mondat indoklás, ezért is kezdődik „mert”-tel. Ezért kaphattunk kegyelmet az Ő teljességéből, mert ez így működik. Ez a rendje, a szabálya, ezt az összefüggést fedezhetjük fel.
Ilyen ez a kegyelem, hogy kialakult, megtörtént, jelen van. És aztán erről szól az egész evangélium, hogy hogy is volt ez. Meg hogy is van ez. Mert most már van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése