Isten keres bennünket, örömmel, nyitottan várja, hogy beszélgessünk Vele. Keres bennünket, amikor mi el akarunk bújni előle, alkalmat teremt, és lehív a fáról a lombok közül vagy a bokor mögül, ahova éppen elrejtőztünk, mert szégyelljük magunkat, és félünk. Amint beszélni szeretnénk Vele, és hazaindulunk, visszatérünk Hozzá, Ő elénk fut megbocsátással, végtelen elfogadással. Vissza akar helyezni minket a fiúságba, hogy mindenkor Vele legyünk. Ez csak úgy lehetséges, ha önmagáért eltörli álnokságainkat, vétkeinkre többé nem emlékezik. Viszont nekünk is ezt a hozzáállást, lelkületet: nyitottságot, elfogadást, panaszok elengedését kell továbbadnunk mindazok felé, akik körülöttünk élnek. Ahogyan Isten is kész megbocsátani, pedig lehet panasza ellenünk.
Az az indulat legyen bennünk, ami Krisztusban volt: de ezt is csak Tőle kaphatjuk. Ő ajándékozza előbb nekünk szeretetét, irgalmát, utána tudunk mi is tovább adni ebből valamit.
Isten gondviselésére bízhatjuk a negatív hatásokat, indulatokat, szándékot, mely minket körülvesz, vagy felénk irányul. Az Ő tudta nélkül nem történik velünk semmi. Így az isteni gondviselésben való bizalom segíthet a megbocsátás nem feltétlenül egyszerű folyamatában. Amint József is ki tudta mondani végül: „nem ti tettétek ezt velem, hanem az Úr szándéka és terve volt, hogy Egyiptomba kerüljek, de a ti javatokra, megmentésetekre is”. A felebarátom, az ellenségem, a másik ember javát is szolgálom azzal, ha megbocsátó, „sok vétket elfedező” szeretettel tudok reagálni a panaszra okot adó viselkedésére. Az Úr adjon ehhez benne való bizalmat, erőt, szeretetet, józanságot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése